Kispapa

Ha a Cilike beteg, még másfél év után is kapkodó, ideges, béna a lázmérőtől bestresszelő szülőkben kell megbíznia. Ez szánalmas, felháborító, béna, én szégyellem magam a saját nevemben, mert amikor a műsort kell leadni valahol, akkor mindig nagyon tudom mondani, hogy két lépéssel előtte járok az eseményeknek, amikor meg kijön a 39,5 és a gyerek remeg, akkor bizony én is remegek, meg Szőke is, és a végén még az is kiderül, hogy hiába beszél hozzám értelmesen az orvos, nem emlékszem, mit mondott, miután kijöttem, mert elizgultam.

Én. (Hamana Zsolt)

Elizgultam. (Buta vagyok)

Ezt. (Megbűnhődtem)

A háromnapos láz vasárnap hajnalban kezdődött, és vasárnap este hangzott el utoljára, hogyha kicsit jobban van, akkor kivisszük az Állatkertbe, de többet azóta sem jött ez utóbbi szóba, mert szerda reggelig nem volt ez a gyerek egy percig se jól. (Azóta folyamatosan jól van, pedig  pénteken az apjával párban belefejelt a falba kicsit, amikor a függönyt rángatták, mint okos, értelmes játék)

Ha kapott lázcsillapítót, jól volt, amíg tartott a hatása, ilyenkor jött szóba az Állatkert, ha elmúlt a hatása, jött a remegés, narancslétől hányás, a fal feszült bámulása, takonyszószón fetrengés bárhol, ahol elérte a láz. Nagyon parák a gyerekek, amikor betegek. Ha én beteg vagyok, csak a kedvem rossz, és morgok, meg nyafogok, meg hisztizek, de fizikailag tartom magam, ha ő beteg, akkor azt is teljes intenzitással csinálja, nagyjából ledől a kismotorról, én meg kezdhetek félni. 

Mi lesz, ha ez lesz? Miért nincs összekészítve állandóra egy kórházba menős táska, most itt kell kapkodni? Az agyam meg jár ezerrel, és hiába mondom minden eszembe ötlő rémkép után, hogy hülye vagy Zsoltikám, csak szórakozik veled a tudalattid, ha semmi értelme bármilyen racionalitásnak, mert a helyzet az, hogy fogalmam sincs mi történhet egy gyerekkel, mi alapján legyek racionalás. És ha én ezt a dolgot nagyjából le is kezelem magamban, itt a hangsúly a nagyjábolon van, akkor képzeljük el Szőkét, aki ilyenkor hormonálisan, genetikai programjától kikészülve sosem lesz racionális, ha azt látja, hogy 39,9.

Ha minden igaz, a második gyerekre már okosabbak szoktak lenni a szülök. Vagy csak simán kikapcsolják a feldolgozhatatlan aggódást.

--------------------------------------------------------------------------

Szerdától már minden fasza volt a gyerekkel. Ha én beteg vagyok, akkor még akkor is nyafogok, ha két napja már meggyógyultam.
*
Volt a héten fodrásznál. Állítólag már csak három hónap és tökéletes lesz a haja.
*
Azt mondtam neki, hogy vigye oda a nagypapának a szatyrot és odavitte. Aztán mégegyszer. Vagy tudja a nagypapa és a szatyor szavakat, vagy csak a nagypapát, és mellé azt, hogy mindig szatyrok vannak nála.
*
Megtanult csúszdázni, és szeret. Már csak azt kell megtanulnia, hogyan másszon fel a csúszdára, és akkor innentől ülhetek a játszótéren.
*
Mostantól lehetőleg sehova nem viszek magammal babakocsit, ha ketten vagyunk. Ő szokja a sétát, én gyúrok, legfeljebb kicsit várunk a trolira, ha elég volt.
*
Biztos kifekszik majd a trolitól, ott fog kuporogni az ölemben, hogy mi ez, apa.
*
A megszeppent, de komoly fejet vágó Cilinél nincs cukibb.

Szoros, szaros, testet és lelket áthatóan szoros volt a kapocs a gyerek és köztünk a héten. Az előző hétvégén már kezdte a lázasodást, és meg is állapodtunk abban, hogy hétfőn akkor elmegy orvoshoz, és miután én hétfőn este hazaértem, már nem csak a gyerek, hanem Szőke is beteg volt, a szemem előtt pedig megjelent egy igavonó állat képe (ez volnék én, A Szegény Ember), aki csak szánt, szervez és végrehajt. Ráadásul a Nagyi is velünk volt a héten, mert vissza kellett mennie kontrollra a kórházba, viszont az ő szeme előtt is meg szokott jelenni az igavonó állat képe ilyen helyzetben, úgyhogy együtt fújtattunk a hét első felében, amíg a Szőke lábadozott, ő a kanapén fekve szórakoztatta a gyereket, amíg én a lakás és Budapest különböző pontjain valósítottam meg valamit.

Cilikének hajlama van kioktató mozdulatokkal okoskodni, és fel alá járkálni. Erre nekem is van hajlamom, és ha nem tudnám, hogy az anyja engem szeret a világon a legjobban, és nem lenne ugyanott a combunkon egy anyajegy a Cilikével, még akár filózhatnék is azon, hogy ez a gyerek nem az enyém, pedig dehogyisnem, pont olyan felsőbbrendűséggel tartja a kezét, mint én négy sör és egy Honvéd-győzelem után, vagy a nagypapa két sör után (nagypapa elég p.i.m.p. még ahhoz képest, hogy).

A péntek délutánok az enyémek a gyerekkel, mert nem dolgozom, ez egy ősi hagyomány, alig kicsit fiatalabb, mint a Cilike. Cserébe lehet gépelni a hétvégén erősen, de azt egyébként is kéne, úgyhogy mindegy is, a lényeg hogy a péntek délután arra van, hogy új dolgokat mutassak a gyereknek. Ezeket a dolgokat persze mutathatnám csütörtökön is, de csütörtökön általában az a helyzet, hogy valamit mindig veszettül kell csinálnom, hogy mindent be tudjak fejezni pénteken egyre, amikor is ugye karneválira vált általában a hangulat. Most például úgy jöttünk haza, hogy Cilike egyáltalán nem ült be a babakocsiba, pedig a babakocsi is nálam volt a csomagtartóban, és közben voltunk a boltban, a hentesnél, a játszóterén és kétszer autóztunk is.

Annyit voltam a héten a Cilóval, mint kábé még soha életemben, szóval pont az ellenkezője történt, mint egy héttel korábban, amikor nagyjából csak mesélték, mi a helyzet. Szőke konferenciára ment, vagy a konferencia jött hozzá, mindegy, a lényeg, hogy reggel korán ment, este meg későn jött, a Nagyi pedig vidéken készítette föl a lelkét a rá váró megpróbáltatásokra (részletek egyszer majd, talán, legyen most csak annyi, hogy orvos van benne, és érdemben nem izgul senki).