Kispapa

Amikor van egy kis szabadidőm (ez az utolsó nap, amikor nem dolgozom), és nincs meccs a tévében, vagy éppen kicsit kilátástalannak érzem a gyerekkel vívott békés, de mégis taposómalomra emlékeztető harcot, a csecsemőgondozásról olvasok könyveket. Már nyáron túl voltam a Suttogón, és annak a második részén, a harmadik még a polcon vár. Most pedig egyszerre lapozgatom a Csecsemőápolás ábécéjét, valamint az Éjszakai gondoskodás című művet, utóbbi adta a minap a tanácsot, hogyha sír a gyerek, akkor meg kell vigasztalni.

A légzésfigyelőt mindig feleslegesnek tartottam. Nem hittem benne, hogy valós vészhelyzetben bármi használható eszembe jutna a tanfolyamon tanultakból, viszont remekül lehet rettegni attól, hogy mikor szólal meg (nálunk minden éjjel, miután szinte sosem kapcsoljuk ki, amikor kivesszük belőle a gyereket), és mindig le lehet ellenőrizni félálomban, hogy úgy világít-e, ahogy kell. Tegnap este viszont megszólalt a légzésfigyelő riasztója, amikor a gyerek is benne feküdt, az én szívem pedig egy pillanatra kihagyott.

Vagy az időjárás, vagy a gyerek ruháját átnedvesítő anyatej, vagy az a babfőzelék, amit az anyja evett ebédre. Ezekben, vagy fogalmunk sincs miben látjuk az előző éjszakai alvás fiaskó okait. Ami tény, a gyerek ilyet még nem csinált, éjjel egy és fél három, majd hajnali öt és hét között is ébren volt. Mit mondjak, remek volt.

Egész életemben utáltam az Ikeába menni, olyan feleslegesnek éreztem a csetreszek közötti válogatást, hogy még egy éve is csak hosszas lelki felkészülés után voltam hajlandó belépni a földi pokolba. Bezzeg most. Az év programjának tűnt, száz forintos hot doggal, leértékelt íróasztallal, kettesben Szőkével. Kilenc napos a gyerek, mi pedig először hagytuk kettesben a Nagyival, körülbelül háromszor annyi előre lefejt tejjel, mint amire szükség lehet.

Vele fekszem és vele ébredek. Nem az életem holdja, meg a többi hülyeség, de amikor alszik, időnként várom, hogy ébredjen. Cilike egy hetes, minden eredménye tökéletes, és eddig az evésen és az alváson kívül nem sok mindent csinál. Várjuk, hogy megmutassa a személyiségét, mert ez a mostani sem rám, sem Szőkére nem jellemző. Ha éppen nem éhes, vagy nincs tele a pelenkája, akkor békésebb, mint én bármikor is voltam csecsemőnek.