Kispapa

És akkor eljött a pillanat, amikor sok levegőben lógó kérdésre válasz születik. Egy részét én válaszolom meg, más részét az élet, de csak majd később. Cilike öt és fél hónapos korában Szőke visszament dolgozni. Ez eleve így volt tervezve, bár nem a mi tervünk volt, hanem az életé, a háttérben pedig egy Magyarországon működő nemzetközi szervezet szabályrendszere áll, amely olyan irányba tereli a dolgozókat, hogy inkább dolgozzanak, ne pedig a gyerekükkel legyenek. Nyugaton egyébként ez egy olyan általánosan elfogadott norma, mint ahogy nálunk a nők akár évekre is kiszállhatnak a munkából, ha szülnek mondjuk két gyereket. És ez sem teljesen a saját döntésük, hanem inkább a rendszeré, hogy mit enged meg, és mit nem, mint ahogy Szőke korai munkahelyi visszatérése is inkább egy rendszer döntése volt, nem a mienk, csak egy másik rendszeré, amely véletlenül keveredett Budapestre, ezért is tűnhet őrülten idegennek.

Könnyű elveszíteni a fonalat, ha a baba a nem várt pillanatban kezd el nyekeregni éjszaka. Mint, ahogy azt sem könnyű feldolgozni, ha ez a nem várt pillanat nem hajnali négy, hajnali öt helyett, hanem csak 11 óra, tervezett ébredés előtt mindössze hét órával. Egy éjszaka, ahol minden megtörtént, és mindennek az ellenkezője is.

Egyedül autózni egy csecsemővel kicsit sok volt elsőre. Ha olyanom van, bármikor tudok aggodalmaskodni kicsit egy olyan dolgon, amit először csinálok a gyerekkel, vagyis ennek túlzott jelentősége nincs, inkább az én aktuális hangulatomat mutatja, mint hogy valóban veszélyes-e valami. De egyedül autózni nagyon én már nem is akarok vele egy darabig. Három kilométert kellett mennünk, de volt benne morgás, izzadás, záróvonalon áthajtás, minden. Igazi belvárosi kora este volt, nyekergő babával, és sok idegeskedéssel.

Kezd megszokottá válni, ami pár hónapja még félelemmel töltött el minket. Voltunk megint buliban, és kiderült, hogy már kirázzuk a kisujjunkból az ilyesmit. Megszervezzük, elaltatjuk, aztán elmegyünk, éjfélig ott vagyunk bárhol, aztán irány haza, és mivel teljesen elszoktam az ilyesmitől, és az alkoholtól, pezsgek a buliban. Tíz éve nem voltam ekkora formában! Olyan szösszenetek hangzanak el tőlem, mint például ezen a bulin, amikor megkérdezték tőlem, hogy hol hagytuk a gyereket, én meg azt mondtam, hogy a kocsiban, mert a hidegben úgysem ébred föl. Muhahaha, hát, hol máshol hagytam volna.

Kevés cukibb dolgot láttam életemben, mint amikor hajnali ötkor az alvó Cilikét az anyja bebugyolálva kihozta a házból, aztán beültek a kocsi hátsó ülésére, és összebújva félálomba merültek. Mentünk át Veszprémbe a Nagyitól a migrénspecialistához szombaton reggel hétre, az orvos egy elfoglalt szakma láthatóan, én vezettem, az előbbi kis csendélet hátul, Nagyi meg az anyósülésen, hol máshol, mutatta az irányt.